„ A reggeli ébredés után, amikor a vér lassan áramlik és az ember ki van pihenve, a tenyérrel való simogatással elhárítható a megfázás, a szervek rugalmasak maradnak és a bajok megelőzhetők.”

A legrégebbi masszázsról szóló kínai feljegyzés Kong Fu-tól származik ie. 2700-ból. A masszázst orvospapok végezték, és a test aktív és passzív tornájával (Tai Chi) kombinálták. Ebből ered az akupresszúra (ujjnyomásos pont masszázs) tudománya is, ami valójában az akupunktúra egyszerűsített változata. Egyesek szerint Kínából ered a malajziai thai masszázs is, melyet különleges kimozgatási technikája jellemez. A mai japán shiatsu csupán hasonlít a kínai módszerekhez; energia áramoltatási alapjai közel azonosak, de nyomáspontjai eltérőek. Japán eredetű a már hazánkban is ismert yumeiho masszázs is.

Indiában a masszázsnak régi hagyománya van, egészségügyi és rituális célból is végezték. Az Ajurvéda szerinti gyógykezelés elmaradhatatlan részét képezi. Ez a kezelési mód ie. 1800 táján keletkezett. Abból áll, hogy gyógyfüveket, illatos növényi kivonatokat és olajokat dörzsöltek a bőrbe. A test lágy részeit simogatták, nyomkodták vagy gyúrták. Az arcon kezdték, törzsön folytatták, és a végtagokkal fejezték be. A végtagokon a széli részek felé végezték a műveleteket, mintha ki akarták volna nyomni a gonoszt a testből. Még ma is szinte mindenki ért hozzá. Az anyák masszírozzák kisbabáikat, és később a gyermekek is megtanulják ugyanazon kézmozdulatoknak szüleiken való gyakorlását.

A görög–római kultúrában az orvosoknak érteniük kellett a masszázshoz. Hippokratész (ie. 460-377) az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosz-tól (ie. 482-347) tanulta a masszázs módszereit, és az Officina Medici c. munkájában foglalkozik ezzel a témakörrel. Galenus (isz. 131-201) Tripsis c. művében javallatokat és utasításokat közölt a masszázs fogásaival kapcsolatban.

A masszázsmódszereket három csoportra osztotta – kemény, közepes és gyenge – majd a következőket írta:

Ismerteti ezenkívül a gladiátorok küzdelem előtti és utáni masszázsát is:

“ Megkenik őket olajjal, és addig dörzsölik a testüket, amíg az vörös nem lesz”.

Celsius a legnagyobb római orvosok egyike reumás betegek és sérült katonák kezelésére használta a masszázst. Az impérium nagy városaiban főleg termákban (meleg fürdőkben) és közfürdőkben alkalmazták. Avicenna (isz. 980-1037) arab orvos, az Orvosi Törvények Könyvében részletesen ismerteti többek között a masszázst, valamint a hidroterápiával és a dietikával összekapcsolt masszázsformákat. Pehr Henrik Ling (1776 -1839) stockholmi svéd vívómester és tornatanár behatóan foglalkozott a torna és a masszázs rendszerével. Ismertette a masszázs technikáját, hatásait és javallatait (Innen ered a “svéd masszázs” elnevezés). A XIX. században a német Mosengeil és a holland Metzger (Ling tanítványa) összegyűjtötték az addigi tapasztalatokat, és 1867-ben egy könyvet adtak ki a masszázsról, ami komoly összefoglaló munka volt. Finnországban is kialakult egy sajátos, egyszerű, regeneráló, frissítő, gyógyító módszer a finn masszázs, szauna kultúrával ötvözve. Sir George Simpson 1895-ben megjelent Voyage around the World (utazás a világ körül) c. útleírásában a Sandwich-szigetek lakóiról ezeket írta: “Szinte mindennap, sőt szinte óránként telezabálják magukat anélkül, hogy bármiféle testmozgást végeznének; azonban az a szokásuk, hogy lakoma után, és ahányszor csak alkalmuk van rá, dörzsöléssel (masszírozással) javítják a vérkeringésüket és emésztésüket, anélkül hogy ez kimerítené vagy kifárasztaná őket.”

A XX. sz. első évtizedeiben a klasszikus masszázs mellett kialakultak a speciális masszázsfajták is. Head és Mackenzie az idegreflektorikus összefüggéseket is kihasználták. 1898-ban Head felfedezte, hogy a belső szervek megbetegedéseinél a bőrfelület bizonyos helyein érzékeny zónák alakulnak ki. Ezt a felismert szegmentális összefüggést 1917-ben Mackenzie továbbfejlesztette és bebizonyította, hogy a megbetegedett belső szervekhez tartozó szegmentum izomzatában tónusfokozódás és túlérzékenység lép fel. Ezt először diagnosztizáláshoz használták, majd később kiderült, hogy fordított irányban is működik (a zónák ingerlésével hatni lehet a belső szervekre) és terápiás célokra is felhasználható.

A szegmentzónás összefüggéseken alapuló masszázseljárásokat reflexzóna masszázsnak nevezték el. 1952-ben Glaser és Dalicho továbbfejlesztették ezt a technikát, majd összefoglalták a szegmentmasszázs elméletét és gyakorlatát.

1929-ben Elizabeth Dicke freiburgi német gyógytornász saját problémáin és tapasztalatain keresztül jutott az általa megfogalmazott és gyakorlott kötőszöveti masszázshoz.  Hazánkban Mátyás király udvarában ún. dögönyözők végeztek masszázshoz hasonló módszeres gyakorlatokat. A török megszállás idején terjedt el a fürdő kultúra, és vele együtt a masszázs gyakorlata is. A fürdőmesterek folytatták tovább művelését, majd a pozitív német – osztrák behatásra nálunk is tudományos szintre emelték e kezelési módszert. Csupán a rossz gazdálkodás az oka annak, hogy gyógyvizeink által nem vagyunk a világban “fürdő nagyhatalom”.

A masszázs gyakorlata egyre differenciáltabbá válik. A tudomány fejlődését követve, ám alapjait megtartva ez a terápia is egyre változik. Megállapíthatjuk, hogy a masszázs eljárásokat két fő csoportra lehet osztani, az ázsiai és az európai stílusra, melyeknek vannak találkozási pontjaik, de hagyományos filozófiájuk különböző.

Történeti áttekintésünket zárjuk egy régi keleti mesével, ami a masszázs varázserejéről szól: Élt egykor egy Fatima nevű fiatalasszony, aki sokat szenvedett anyósa bánásmódjától és állandó szidalmaitól. Fatima végül nem bírta tovább. Nagy bajában a sámánhoz fordult, és arra kérte, adjon neki mérget, amellyel megölheti a vénasszonyt. A sámán némi gondolkodás után illatos eszenciát adott neki, hogy azzal naponta dörzsölje be az anyósa testét. Hat hét elteltével a vénasszony meg fog halni.

Fatima eleget tett az utasításnak. Anyósát mindennap bedörzsölte az eszenciával. Az anyós eközben egyre barátságosabbá vált, és lassan-lassan egyetértés és kölcsönös megértés alakult ki a két nő között. Fatima most már megbánta, hogy anyósa halálát kívánta. Amikor közeledett a végzetes időpont, ismét felkereste a sámánt, és ellenmérget kért tőle. A bölcs agg elmosolyodott, és közölte, semmi szükség rá. Az állítólagos méreg nem volt más, mint illatos olajok keveréke ez volt a legjobb gyógyszer az adott esetben.

Remélem nem untattam ezzel a kis történelmi bemutatással, de csak arra akartam utalni , hogy már ősidők óta használják és alkalmazzák nagy sikerrel a különböző masszázs technikákat mely számtalan embernek segített a felgyógyulásban, egészségének visszaszerzésében.